A 2008-as válságot többek között az tette annyira súlyossá, hogy a bankrendszer koncentrációja révén rendkívül gyorsan tudott terjedni a pénzügyi fertőzés. Jogos várakozás lenne, hogy a koncentráció ennek fényében csökkenjen, de sajnos pont az ellenkezőjét láthatjuk Amerikában. A végén Hérakleitosz is szóba kerül.
2008 szeptember 15-én olyan napra virradt a világ, ami pár évvel azelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, Amerika egyik legnevesebb, legpatinásabb befektetési bankja, a 167 éves Lehman Brothers csődöt jelentett. Ez a csőd az akkor már enyhülni látszó pénzügyi válságban nyilvánvalóan új fejezetet nyitott, és az egész világgazdaságot válságba taszította.
Felmerül a kérdés, hogy mégis egy bank csődje, hogyan okozhatott ekkora összeomlást? A Lehman ekkor a 8. legnagyobb eszközállománnyal rendelkezett az USÁban és a világ top bankjainak is egyike volt. Nem létezik rövid válasz a feltett kérdésre, az elmúlt bő nyolc évben doktori disszertációk és tanulmányok sora fejtegette a témát, de az egészen biztos, hogy 2008-ban a bankrendszer szövete olyan sűrű volt, hogy egy ekkora bank csődjéből adódó fertőzés villámgyorsan végigsöpört az egész világ pénzügyi szféráján.
Ennek a megértéséhez korunk talán legismertebb magyar tudósának, Barabási-Albert Lászlónak a munkásságához kell nyúlnunk. Érdekes módon ő fizikusként az internet struktúráját vizsgálta, amikor olyan felfedezést tett, ami azóta a természettudományoktól a közgazdaságtanig új irányzatok tömegét indította útjára. Barabási kollégáival rájött, hogy a valóságban megfigyelhető legtöbb hálózat nem Erdős-Rényi típusú véletlen hálózat, ahol a csomópontok között véletlenszerű az összeköttetés, hanem skálafüggetlen hálózat, ahol néhány központi elemnek nagyon magas szintű az összekötöttsége, míg sok elem perifériális elhelyezkedésű. A két hálózat között rengeteg érdekes különbség van, de talán most a legfontosabb, hogy két pont között az átlagos távolság jóval rövidebb a skálafüggetlen hálózat esetében, mint a véletlen hálózatban.
És akkor hogyan kapcsolódik ez a bankrendszerhez? Nem meglepő módon a legtöbb társadalmi struktúrához hasonlóan a bankrendszer hálózata is skálafüggetlen tulajdonságokat mutat. Ha a bankokat csomópontokként fogjuk fel, a köztük lévő hiteleket és egyéb kitettségeket pedig kapcsolatokként, több tanulmány is kimutatta már a skálafüggetlen tulajdonságot. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a bankok közötti távolság sokkal kisebb, mint amit egy véletlenszerű kapcsolati háló indokolna, ráadásul a hálózat közepén lévő mélyen beágyazott bankok olyan fontos szerepet töltenek be, hogy a hiányuk drasztikusan megváltoztatja a hálózat tulajdonságait.
Pontosan ez történt a Lehman Brothers csődjekor. Bár nem volt kiemelkedően nagy a bank piaci részesedése még Amerikában sem (csak a 8. legnagyobb bank volt), a világpiacon meg pláne, a csődje mégis nagyon gyorsan nagyon nagy károkat okozott. A hálózat egyik központi elemét kiemelve drasztikusan változtak meg a hálózat tulajdonságai. Hogy lehet ez ellen védekezni? Decentralizáltabb hálózatokkal. Ha nem akarjuk, hogy még egy bankcsőd ilyen katasztrofális következményekkel járjon, érdemes a hálózat koncentrációját csökkenteni, ezáltal növelni az átlagos távolságokat és csökkenteni a központi szerepet betöltő bankok súlyát.
Van persze aki azt mondja, hogy a koncentráció alapvetően jó. A National Bureau of Economic Research, egy amerikai kutatóintézet kimutatta, hogy azok a nemzetgazdaságok, ahol a bankszektor koncentrációja magasabb, ott ritkábbak a bankcsődökből adódó pénzügyi válságok, és ezáltal a koncentrált bankrendszer stabilizáló hatása mellett érvel.
Mindamellett, hogy a kutatás valószínűleg pontos, koncentráltabb bankrendszerben ritkább a csőd, a végső megállapítást illetően valószínűleg téved. A rendszer stabilitásához nem csak a válságok gyakoriságát, de azok súlyosságát is figyelembe kell venni, ahogy azt többek között Nassim Nicholas Taleb, a Fekete Hattyú szerzője is gyakran hirdeti. Ilyen szemmel nézve kevesebb bankkal valóban nem meglepő, ha ritkábban üt be csőd, azok mérete viszont várhatóan nagyobb lesz. Ráadásul Taleb elmélete szerint ezek a kockázatok nem lineárisan nőnek az ilyen komplex rendszerekben. Ha két kicsi bank helyett egy kétszer akkora megy csődbe, a nagyobb bank csődje jóval súlyosabb hatásokkal jár, mint a két kis csőd összesen.
Látható tehát, hogy elég erős érvek szólnak a bankrendszer koncentrációjának csökkentése mellett, pláne miután 2008-ban az egész világ egyszerre tapasztalhatta meg egy ilyen ritka, de súlyos esemény hatásait. A válság okozta piaci felfordulás ráadásul kitűnő lehetőséget is szolgáltatott a koncentráció csökkentésére. Egy nagybank csődbe ment, volt rá esély, hogy a mögötte tátongó űrt majd több kisebb játékos tölti be, illetve amíg a nagyok az életben maradásért küzdöttek, pár szerencsésebb helyzetből induló kisebb szereplő növekedhetett volna a piaci éllovasok kárára.
A valóságban viszont sajnos nem ez történt, illetve talán ezek a jelenségek is tetten érhetőek, de ennél sokkal jelentősebb átalakulásoknak is szemtanúi lehettünk a piacon. A csődbe került Lehman Brothers jó eszközeit két Amerikán kívüli nagybank, a Barclays és a Nomura vette meg. A Merill Lynch, ami a válság előtt az USA 6. legnagyobb bankja volt (nagyobb, mint a Lehman tehát) a másodikkal, a Bank of Americával olvadt össze. A Bank of America azóta felvásárolta a Countrywide Financial Corporationt is, ami a 13. volt 2007-ben. A konszolidáció viszont itt még nem ért véget. A 2007-ben 10. és 11. legnagyobb Bear Stearns és Washington Mutual a J.P. Morganbe olvadt be (3. volt 2007-ben), a Wells Fargo pedig megvette a Wachoviát, ezek a 9. és 7. legnagyobb bankok voltak a válság előtt.
Tehát miután úgy tűnik, hogy a 2008-as válság egyik fontos oka az volt, hogy a koncentrált bankrendszerben egy nagybank csődje is visszafordíthatatlan és csak évek alatt kiheverhető kárt okozott, ez a koncentráció nem hogy csökkent, de még nőtt is azóta. A 13 legnagyobb bank közül 5 beolvadt egy másik top bankba, a Lehman maradékai pedig Amerikán kívüli nagy szereplőknél kötöttek ki. A top 5 bank teljes eszközállománya a teljes amerikai bankrendszer 48 százalékát teszi most ki a válság előtti 43 százalékkal szemben. Már ez is szemmel látható növekedés, de ha hozzávesszük még azt is, hogy a kilencvenes évek közepén ez a mutató csak 23 százalék volt, még drasztikusabbnak tűnik a koncentráció.
Ha most jelentene csődöt egy amerikai nagybank, a bankrendszer koncentrációját tekintve még rosszabb fejleményekre kéne számítanunk, mint 2008-ban. Ez persze ceteris paribus megállapítás, ahogy azt a művelt közgazdász mondani szokta, nehogy a fals jóslatait aztán számon kérjék rajta. A megállapítás tehát csak a koncentráció hatására vonatkozik, de nem szabad elfelejteni, hogy sok más fejlemény is átalakított azóta a piacot. Szabályozva lettek a bankok kockázatvállalási lehetőségei illetve a tőkekövetelményeken is szigorítottak, ami talán valamivel derűsebben enged minket a jövő válságaira tekinteni, de a helyzet még így is távol áll a megnyugtatótól, és a várakozások szerint a Trump adminisztráció is csak lazítani fog ezeken a szabályokon.
Nem léphetsz kétszer ugyan abba a folyóba, mondta egykor Hérakleitosz, amivel kár is lenne vitatkozni. Esetünkben viszont úgy tűnik, a folyómeder kicsit kimélyült időközben, és ha nem figyelünk, ugyanazzal a botlással most még vizesebbek lehetünk a folyóba pottyanva.
Dócs Kristóf
