Szerzők: Böröczky Dezső, Hegedüs Márton Áron
A 2010-ben hatalomra került kormány egyik fő gazdasági céljaként jelölte meg az államadósság szintjének csökkentését. Orbán Viktor 2011 júniusában egy kormányülés utáni sajtótájékoztatón egyenesen azt mondta, hogy az „államadósság nem közgazdasági probléma, hanem egy ellenség, amelyet ha nem győznek le, az ellenség győz le minket”. Ennek az egyik legerősebb megnyilvánulási formája, hogy az alkotmányban is rögzítve lett, hogy amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan költségvetési tervet fogadhat el, amely az államadósság csökkentését tartalmazza. E törekvésnek ugyanakkor ellentmond, hogy a gazdaságpolitikai fordulat keretében a reprivatizáció minden korábbinál nagyobb mértéket öltött. Az állam nem sajnálja a pénzt több 100 milliárd forintos tranzakciókra sem annak érdekében, hogy magántulajdonban (főleg külföldi multinacionális vállalatok kezében) lévő vállalatokat (vissza)vásároljon.
Blogbejegyzésünk célja, hogy számszerűsítsük a befektetési célú állami eszközvásárlások mértékét. Ezután pedig egy egyszerű becslést adunk arra, hogy mennyivel lehetne kisebb a GDP-arányos államadósság, ha a feltárt összeget a kormány egy az egyben az adósságráta csökkentésére fordította volna.
Fontos leszögezni, hogy az államadósság elleni „harc” a nagyvonalú akvizíciók mellett is eredményesnek bizonyult, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által számított államadósság ráta 2011 óta minden évben csökkent. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy az államnak több bevétele volt, mint kiadása. Az adósságráta csökkenéséhez ugyanis elegendő, ha az ország nominális GDP-je gyorsabban növekszik, mint a nominális államadóssága, így gyakorlatilag az ország kinövi az államadósságát, ahelyett, hogy véglegesen visszafizetné. Magyarországon is ez utóbbi folyamat ment végbe.
Térjünk azonban át az említett dilemma másik oldalára. A magyar állam által 2010 óta befektetési célú eszközvásárlásra fordított összeg megállapításával már többen is próbálkoztak (pl. Napi.hu; Index.hu). A becslések kiindulópontja legtöbb esetben Németh Lászlóné, akkori nemzeti fejlesztési miniszter Scheiring Gábor országgyűlési képviselő kérdésére adott válasza 2014-ből. Eszerint a magyar állam a 2010 és 2013 között eltelt időszakban vagyonvásárlásra a bruttó adósság 2,9 százalékának megfelelő összeget, mintegy 657,4 milliárd forintot költött.
A kérdéskörrel akadémiai szinten Mihályi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára foglalkozott. A privatizált vagyon visszaállamosítása Magyarországon (2010-2014) című tanulmányában közel 200 visszavásárolt céget azonosított 1600 milliárd forint értékben.
Saját becslésünkben top-down megközelítést követve a nemzetgazdaság pénzügyi számláit vettük górcső alá. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által összeállított pénzügyi számlák a nemzeti számlák részét képező pénzügyi statisztika. A pénzügyi számlák a gazdasági szereplők pénzügyi vagyonát (pénzügyi eszközeik és kötelezettségeik állományát) és a vagyonváltozás összetevőit (a tranzakciókat, az átértékelődéseket és az egyéb volumenváltozásokat) mutatják be szektorok és instrumentumok szerinti bontásban. A pénzügyi számlákon belül elsősorban az államháztartás szektorát vizsgáltuk. Ez statisztikai értelemben tartalmazza a költségvetési intézményként vagy elkülönített állami pénzalapként funkcionáló szervezeti egységek mellett a szektorba besorolt vállalatokat és nonprofit intézményeket is. A KSH, az MNB és a Pénzügyminisztérium megbízottjai évről évre közösen döntik el, hogy mely állami vállalatokat sorolják be kormányzati egységként.
A kutatás kiindulópontjaként az államháztartáshoz tartozó részvények és részesedések állományváltozásán belül a tranzakciók nagyságát néztük meg, mert ezek nem tartalmazzák a részesedések átértékelődése miatti vagyonváltozást. Az MNB statisztikái szerint a részvények és részesedések olyan pénzügyi eszközök, amelyekhez tulajdonosi és valamilyen hozamot biztosító jogok kapcsolódnak. Ide soroljuk a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén nem jegyzett részvényeket, az üzletrészeket, valamint a befektetési jegyeket. Az így kapott aggregált (és államháztartáson belül konszolidált) számokat a Mihályi Pétertől kapott adatbázis és a KSH által készített túlzott deficit (EDP) jelentés alapján próbáltuk meg tételesen lebontani konkrét tranzakciók (pl. MKB Bank részvényeinek megvásárlása 2014-ben) szintjére. Ezekhez adtuk hozzá az MNB és a KSH munkatársaival készített interjúk és a hólabda-módszerrel történő internetes kutatás során talált egyéb tranzakciókat:
- Az államháztartás mérlegén kívüli tranzakciókat (pl. Magyar Posta megvásárolja az FHB 49%-át),
- A feltárt, nem üzletrész formájában történő befektetési célú ingatlanvásárlásokat (pl. M3 Business Center irodaház megvásárlása),
- Járulékos tételként az eszközvásárlások miatt elszenvedett kártérítési és perköltségeket, késedelmi kamatokat (pl. Edenred utalványforgalmazónak vagy a GDF Sueznek).
Az állami eszközvásárlások kezdete a 2010 végi magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása utánra tehető. Simon Béla, az MNB főosztályvezetője a vele készített interjúnk során azt mondta, az államosított nyugdíjpénztári vagyon nem felcímkézhető, és nem lehet azt állítani, hogy ez az extra jövedelemforrás lett volna a reprivatizáció táptalaja. Mi mégis azt gondoljuk, hogy ez biztosította a kormány számára azt a mozgásteret, többletet, amellyel a következő évek vásárlásait – különös tekintettel a 2011-es évre – finanszírozni tudta. A következőkben bemutatjuk a 2010-2017 közötti időszak főbb tranzakciót.
A vizsgált időszak során a fenti módszertan alapján számított becslésünk szerint az állam 1943 milliárd forint értékben vásárolt eszközöket. Ebből kutatásunk során 1636 milliárd forintnyi tranzakciót tudtunk tételesen is megnevezni, ami a teljes összeg több mint 80%-a. (Az 1. ábrán az összes tranzakció szerepel, nemcsak azok, amelyeket tételesen is meg tudunk nevezni.) Ebből a három legnagyobb tétel a MOL részvények vásárlása (498 Mrd Ft) 2011-ben, az EON felvásárlása (260 Mrd Ft) 2013-ban és a Budapest Bank megvétele (196 Mrd Ft) 2015-ben. Ez a három tranzakció értékben az összes tranzakció 49%-át, illetve a tételesen feltárt tranzakció (összesen 62 db) értékének 58%-át jelenti. Ezen kívül még jelentősebb tétel volt az algyői földgáztároló megvásárlása 2013-ban (140 Mrd Ft), illetve a DÉMÁSZ (121 Mrd Ft) és az ÉGÁZ-DÉGÁZ (90 Mrd Ft) visszavásárlása 2017-ben.
1. ábra. Állami eszközvásárlások típus szerinti alakulása (2010-2017), Mrd Ft,
Saját szerkesztésű ábra
Amint az a főbb tételek kiemeléséből és a 2. ábrából is érzékelhető, a két leghangsúlyosabb szektor az energetika és a pénzügy. A vizsgált időszakban ezek voltak olyan stratégiai területek a kormány számára, ahol fontosnak tartották az állami jelenlét erősítését. Az energetikai szektorba 1273, a pénzügyi szektorba pedig összesen 368 milliárd forint értékben fektettek be, ami a feltárt összeg 85%-át jelenti. Ezen iparágak kiemelt nemzeti jelentőségének következménye a külföldi-hazai tulajdonosi és befektetői arány változása. A változások mélyrehatóbb elemzése túlmutat e cikk keretein, ugyanakkor az időszak kormányzati céljainak és retorikájának tekintetében nem meglepő.
2. ábra. Állami eszközvásárlások szektorok szerinti bontása (2010-2017), Mrd Ft,
Saját szerkesztésű ábra
A nem feltárt összegeknek alapvetően két oka van. Az egyik a magánnyugdíjpénztári vagyonnal az állam tulajdonába kerülő befektetési jegyek lebontásának korlátja, illetve azok a tételek, amelyeket semmilyen jelentés vagy sajtóorgánum nem nevesített meg. A hiányzó összeget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. listázott tételeinek évenkénti összehasonlításával is próbáltuk korrigálni, azonban ezek olyan apró, jelentéktelen elemek voltak, hogy nem segítették érdemben a hiányzó összegek pótlását és az összkép pontosítását.
Következő lépésként a feltérképezett reprivatizációs tranzakciókat felhasználva felállítottunk egy modellt, melynek segítségével megvizsgáltuk, hogy milyen pályán mozgott volna az államadósság, ha a fenti összegeket eszközvásárlás helyett az államadósság csökkentésére (vagy újabb államkötvények kibocsátásának elhalasztására) fordította volna a kormányzat.
A számítások során számos egyszerűsítő feltételezéssel éltünk, például nem számoltunk az alacsonyabb államadósság által elért kamatmegtakarítással, illetve úgy kalkuláltunk, hogy minden követelés az év végén esedékes, így az eredmények nyilvánvalóan csak nagyságrendi tájékozódásra alkalmasak. A nominális államadósság historikus szintjének egyes évek közötti változását adottnak vettük és megőriztük a modellben. A módszertan egyik legkritizálhatóbb pontja, hogy azzal a feltételezéssel él, hogy a befektetési célú eszközvásárlásokra fordított összeget egy az egyben az államadósság csökkentésére fordíthatta volna a kormány. Azonban nem állítható minden egyes vizsgált és az adatbázisunkban szereplő tételről, hogy elkerülhető beruházás, olyan eszközvásárlás, amire nem lett volna szükség az állam stratégiai, működésbiztonsági feladatainak ellátásához a 2010-2017 közötti periódusban. Ezen felül olyan egyszerűsítésekkel is éltünk, mint a befektetések esetleges későbbi pozitív és negatív hatásainak figyelmen kívül hagyása, ilyen például a tőzsdei részvényvásárlások árfolyamváltozása.
Az említett korlátok ellenére is úgy gondoljuk, hogy érdekes látni az eszközvásárlások államadóssághoz viszonyított nagyságrendjét, és az ezáltal kirajzolt alternatív államadósságpályát. Amint az alábbi ábrán is látható, számításaink szerint a GDP arányos államadósság 2017 végén a ténylegesen mért 72,4% helyett akár 67,3% is lehetett volna, vagyis nagyságrendileg 5 százalékponttal lehetne alacsonyabb a ráta értéke. Az is leolvasható a 3. ábráról, hogy a két görbe 2011-ben nyílik szét, amikor az eszközvásárlások legnagyobb része zajlott. Az ezt követő években is növekedett a görbék közötti távolság, de nem olyan jelentős mértékben.
3. ábra. Az adósságpálya alakulása az állami eszközvásárlások összegének adósságcsökkentésre történő felhasználása esetén, Saját számítás
De mit is jelent ez EU-s összehasonlításban? Mind az EU tagállamok, mind az Eurózóna tagjainak átlagos államadóssága magasabb, mint Magyarország 72,4%-os rátája. Sőt, a rangsorban sem módosulna jelentősen Magyarország pozíciója, az általunk számított alternatív érték esetében is csupán Írországgal cserélne helyet Magyarország. Továbbá, ha régiós versenytársainkkal hasonlítjuk össze a magyar államháztartási hiány alakulását, még az általunk számított 67,3%-os eredmény is csak csökkentené a lemaradásunkat, de érdemben nem változtatja meg a pozíciónkat. Ugyanakkor ezzel az értékkel már jóval közelebb lennénk az euró bevezetéséhez elvárt 60%-os államháztartási hiány küszöbhöz.
4. ábra. Az Eurózóna, az EU-28 és a régiós országok GDP arányos államháztartási hiányának az alakulása. (2010-2017)
Forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html, saját szerkesztés
Összességében tehát elmondható, hogy a kormány az energetikai és a pénzügyi szektorban jelent meg komolyabb szereplőként. Ezen felül pedig általánosságban is erőteljesebb állami aktivitást figyelhettünk meg a piacon. Ezt a tendenciát és jelenséget megfigyelve azt a gondolatkísérletet hajtottuk végre, hogy hogyan alakult volna a GDP-arányos államadósság, ha az eszközvásárlásokra fordított összeget a kormány az államadósság csökkentésére szánja. Ennek eredményeként pedig megállapítottuk, hogy a 2017-es adósságráta a jelenlegi 72,4% helyett akár a 67,3%-ot is elérhette volna.
Felhasznált források:
https://www.ksh.hu/edp_publikaciok
https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html
https://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/xii-a-nemzetgazdasag-penzugyi-szamlai-penzugyi-eszkozok-es-kotelezettsegek-allomanyai-es-tranzakcioi/az-allamhaztartas-es-a-haztartasok-elozetes-penzugyi-szamlai
https://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/xii-a-nemzetgazdasag-penzugyi-szamlai-penzugyi-eszkozok-es-kotelezettsegek-allomanyai-es-tranzakcioi/osszefoglalo-informaciok
